Magyarországon közel minden második házasság felbomlik, tehát kb. minden második gyereket elvált szülők nevelnek fel. Ha van még remény arra, hogy férj és feleség megtalálja a közös hangot, érdemes mindent megtenni azért, hogy kapcsolatunk harmonikusabbá váljon, de... ne legyen bűntudatunk, ha rosszul működő házasságunkat végül felbontjuk. Gyermekek sokasága nő fel olyan családban, ahol jóllehet a szülők nem válnak el, mégis az állandó veszekedések, bántalmazás vagy éppen a fagyos, feszült hangulat legalább akkora, ha nem nagyobb kárt tesz a személyiségükben, mintha a szülők külön élnének. Sajnos, maga a jogi procedúra nem minden esetben vet véget a szülők együttélésének. Van, amikor éveket töltenek még együtt a felek, de olyan eset is van, amikor - dacára annak, hogy az egyik szülő már jóval korábban elköltözött - a gyermek még mindig nem tudja az igazságot, még mindig abban a hitben él, hogy anya vagy apa egyszer visszatér. Amikor úgy látjuk, házasságunk megváltoztatására nincs remény, feltétlenül közöljük a gyermekünkkel. Mondjuk el, hogy anyu és apu nem tudnak békességben együtt élni, ezért inkább külön költöznek. Ez nem jelenti azt, hogy őt (a gyermeket) ne szeretnék nagyon továbbra is. Ő nem csinált semmi rosszat, a szülők nem az ő hibájából válnak el, hanem azért, mert ők maguk nem akarnak tovább együtt élni. A válás nagy megrázkódtatás a gyerek számára, aki hibásnak, értéktelennek, szerethetetlennek érzi magát a legtöbb esetben (hiszen anya/apa őt is elhagyja, akkor nyílván vele van a probléma). Sok gyerek saját magának tulajdonítja a felelősséget a szülők válásáért. A szülővel vagy szülőkkel szembeni harag tudattalanul a bűntudat elhárítását szolgálja. Nagyon fontos ezekről beszélgetni vele, elfogadni, elviselni a negatív érzéseit: dühét, haragját elkeseredését, kibírni szemrehányásait. Persze ez a szülőnek, aki maga is hasonló érzéseket él át, sok esetben nagyon nehéz lehet. Mégis próbáljuk meg! Ha nem is tudunk tökéletesek lenni, a tabuképzés, a hallgatás csak rontana a helyzeten. Sok szülő azt hiszi, ha a gyermeke a válást követően nyugodtabb, kevésbé problémás, akkor minden rendben, nem is kell erről a nehéz témáról beszélni. Sajnos nem így van. A fel nem dolgozott gyász előbb utóbb - talán az iskolakezdéskor, vagy a kamaszkorban - éreztetni kezdi a hatását. A válás során a gyerekek életében sokszor szinte minden megváltozik. Amellett, hogy az egyik szülőt kevesebbet látják, a gyermek is másik városba, lakásba költözhet, más óvodába vagy iskolába kezd járni, megváltoznak a barátai stb. Ez mind nehezebbé teszi a gyereknek az alkalmazkodást, zaklatottabbá válhat, alvási és más problémái lehetnek. A dolgot még súlyosbíthatja az is, hogy a gyerek szemében az egyik szülő elvesztésével megnő az esélye annak, hogy a másik szülőt is elvesztheti. Gyakori, hogy a váláson átesett gyermek viselkedése megváltozik. Hirtelen elkezd jobban ragaszkodni az őt nevelő szülőhöz, szeparációs félelme megnő, viselkedése korábbi fejlődési szintre regrediál. Lehet, hogy a szülők fájdalmukban, gondjaikkal küzdve nem tudnak a gyerek segítségére lenni, nem tudják meghallgatni, elfogadni az érzéseit. Ilyenkor lehet a közelben egy nagymama vagy nagypapa, aki meghallgatja a gyermek panaszait. Akinek elmondhatja, hogy például rossz jegyeket kapott az iskolában, vagy hogy éjjel milyen rosszat álmodott, és még be is pisilt néhányszor, pedig már réges-régen nincsenek ilyen gondjai. És a nagyszülőben, vagy valaki más felnőttben, aki meghallgatja, új, bizalmas barátra találhat. Az sem mindegy persze, hogy a szülők egymással milyen kapcsolatot tartanak fenn a későbbiekben. Felül tudnak-e emelkedni saját sérelmeiken a gyerek érdekében? Sajnos sokszor tapasztalhatjuk ennek az ellenkezőjét. A szülők nemcsak, hogy nem hallgatják meg a gyereket, hanem egymáson túltéve igyekeznek a gyerek szemében befeketíteni a másik szülőt. Nemcsak, hogy be akarják bizonyítani, hogy jól tették, hogy rossz tulajdonságokkal megáldott párjukat elhagyták, hanem azért is értékelik le a másik szülőt, hogy saját személyük felértékelődjön. Súlyos hibát követ el az, aki így tesz. A gyerek mindkét szülőt szereti, mindkét szülő szeretetére szüksége van, még akkor is, ha ez nem is mindig látszik meg a viselkedésén. Lehet, hogy csak lojalitását szeretné kifejezni azzal, hogy az egyik szülőt a másik kedvéért leértékeli, esetleg nem is tartja vele a kapcsolatot. Pedig ezzel rengeteget veszíthet. A szülőknek elsősorban a gyermek sérülékenységét kellene ilyenkor figyelembe venni. Ahhoz, hogy elhiggye, mindkét szülő szereti őt, a szülőknek békességben, de legalábbis hangos csatározások, vádaskodások nélkül kellene elválniuk egymástól. Ha haragszunk is egymásra, próbáljuk meg haragunkat a gyermek előtt félretenni. A gyerek számára óriási értékű lehet például egy olyan születésnap, amelyen az anya és az apa is együtt ünnepli őt azután, hogy már elváltak...