Ha úgy érezzük, értéktelenek vagyunk, az életünket üresnek, céltalannak találjuk, ha reggel nem tudunk felkelni, vagy már kora hajnalban ébredünk, és képtelenek vagyunk újra elszenderedni, ha lefogyunk, mert étvágytalanná váltunk, vagy épp ellenkezőleg, azt vesszük észre, hogy folyton valamit eszünk, ha mindenkivel összevesztünk már, aki a környezetünkben él, ha folytonos szorongás gyötör, félünk a holnaptól, a világot érintő katasztrófától, ha nincs kedvünk semmihez, reményvesztettek, passzívak vagyunk, ha szexuális életünk tartósan ritkává válik, ha az öngyilkosság gondolatával foglalkozunk, esetleg meg is kíséreljük azt akkor nem kétséges, ez depresszió. A depressziónak sok oka lehet, ezeket egy szóval úgy foglalhatjuk össze: veszteség. Okozhatja egy válás, fel nem dolgozott haláleset, betegség, folyamatos kudarcok. Előfordulhat, hogy gyermekkorunkban úgy nőttünk fel, hogy elveszítettük a hitet önmagunkban. Ha szüleink nem voltak elég szeretetteljesek, a hozzáállásuk nem volt elég támogató, ha mindenért megszidtak bennünket, akkor egy olyan kép alakulhatott ki bennünk saját magunkról, hogy mi képtelenek vagyunk bármire is. Ez egyfajta tanult tehetetlenség (bármit teszek, a környezetemben élők ugyanúgy reagálnak, ergo semmi értelme a cselekvésnek). Gyerekek is lehetnek depressziósak. A kisgyerekkorban ilyenkor kényszergondolatok, -cselekedetek, szomatikus zavarok, koncentrációs problémák, gyakori unatkozásról való panaszkodás, tanulási zavarok stb. jellemzőek. A serdülőkorban szuicid késztetés, pánik rohamok, szomatizációk jelentkezhetnek. A depresszió oka lehet genetikai, kereshető az élettörténetben vagy a környezetben. Beszélhetünk szezonális (téli) depresszióról. Ilyenkor a fáradtság, az energia fogyása, a vitaminhiány valamint a fény mennyiségének csökkenése indukálhatja levertségünket, de fokozhatja kilátástalanság érzéseinket az is, hogy télen hajlamosabbak vagyunk befelé fordulni, számot vetni addigi életünkkel, kapcsolatainkkal és ez nem mindig örömteli. A téli ünnepek eljövetele még fájóbbá teheti veszteségeinket, még kínzóbbá válhat magányosságunk, egyedüllétünk, s a környezetünkkel kapcsolatos gondjaink is nagyobb hangsúlyt kapnak az ünnep kapcsán. Bár nehéz cselekvésre buzdítani egy depressziós embert, mégis a kínnyomás lehet olyan elviselhetetlen, hogy megfogadja a tanácsunkat. Ha a fenti tüneteket észleljük magunkon, kezdjünk el rendszeresen mozogni! Ne végezzünk túlzottan megerőltető testmozgást, a lényeg a folyamatos edzés. A mozgás egyfajta magas stressz szintet hoz létre a testünkben, aminek következtében az agy megnöveli a stresszválaszban résztvevő anyagok szintjét. Ennek hatására megemelkedik a noradrenalin és a szerotonin termelése, ami nagyon is áldásos, mivel mindkettő antidepresszáns hatású. A rendszeres testmozgás hatására termelődnek örömhormonok (opiátok) is, amitől egyszerűen jó kedvűek leszünk. Fontos, hogy ha javul az állapotunk, emlékezzünk rá, milyen is volt előtte, mert hajlamosak lehetünk abbahagyni a jótékony testmozgást, azt gondolván, hogy már nincs rá szükségünk. Pedig, a folyamatosság nagyon fontos, hiszen, ha nem dolgozzuk fel azt a veszteséget, aminek következtében depresszióssá váltunk, akkor előbb-utóbb megint romlani fog kedélyállapotunk. Mit tegyünk, ha valaki depressziós a környezetünkben? Bizony ilyenkor nagyon nehéz dolgunk van. Egy depressziós emberrel együtt élni sajnos sokszor roppant megterhelő. Ezért nem csoda, ha mi magunk ösztökéljük, nógatjuk, hogy változzon meg, vegyen erőt magán stb. Bár viselkedésünk érthető, sajnos teljesen eredménytelen, sőt káros is lehet. Á A beteg rájön, hogy megértést, együttérzést nem remélhet tőlünk, és ezért akár véglegesen elzárkózhat tőlünk. Próbáljuk meg inkább egyszerűen meghallgatni, becsüljük meg a bizalmát, amivel megtisztel bennünket, hogy beavat gondjaiba, fájdalmába. Ne felejtsük, hogy együtt érző hallgatásunk akár életet menthet, de a kapcsolatunkat mindenképp elmélyítheti. Egyszóval ne osztogassunk jó tanácsokat, csak hallgassuk meg a beteg panaszait. Segíthetünk úgy is, hogy fizikailag sem hanyagoljuk el, nem hagyjuk egyedül. Éreztessük vele, hogy szükségünk van rá (pl: kérjük meg, hogy mondjon el egy ételreceptet, és jöjjön el hozzánk, mutassa meg, hogy hogyan kell csinálni).